Kiből lesz sztár?
Az érzelmi intelligencia szakirányú felkészültség nélkül is fejleszthető
A boldoguláshoz kell a
"szív és az ész"
A repülő már egy félórája keringett a repülőtér fölött, mire megkapta a leszállási engedélyt. Az utasok feszültek voltak, a landolás után egyszerre ugrottak talpra. A gép ajtaját azonban addig, amíg nem ül mindenki, nem szabad kinyitni. Az utaskísérő hivatalos hangon idézhette volna a nemzetközi szabályzatot. ő azonban - mint a csintalan gyerekekkel együtt érző óvó néni - cinkos hangon megjegyezte: hiszen önök állnak! Erre az emberek elnevették magukat, és gyorsan leültek. Klein Sándor pszichológus idézte a példát Daniel Goleman Érzelmi intelligencia a munkahelyen című könyvének bemutatóján.
- Goleman évtizedek óta foglalkozik azzal, emberek százainak életútját végigkísérve, hogy milyen készségek, képességek kellenek a sikerhez. ő "találta ki" az érzelemi intelligencia fogalmát. Szerinte az intelligenciától, az IQ-tól a karrier legföljebb 20 százalékban függ, míg a magas EQ - az érzelmi hányados - elengedhetetlen. Mitől van ekkora jelentősége az érzelmi intelligenciának?
- Az érzelmi intelligencia - amely egyébként a személyek közötti kapcsolatépítési képességet mutatja - lényege az önismeret, az önuralom, az empátia, az együttműködés, a motiváció, és mások befolyásolásának képessége. Ezek olyan készségek, amelyek hiánya nagyon lerontja a teljesítményt - legyen szó a családon belüli együttélésről vagy egy közösségben végzett munkáról. Az IQ és az EQ arányának számszerűsítése azonban félrevezető. Éppolyan nehéz meghatározni, hogy mekkora a szerepe egyiknek vagy másiknak az életben elért sikerekben, mint ha arra kérdeznénk rá, hogy egy téglalap lényegéhez mennyiben járul hozzá az egyik és a másik oldal hosszúsága. Természetesen, ha valaki nagyon butuska, akkor legyen bármilyen nagy az érzelmi intelligenciája, olyan foglalkozásokban, amelyeknek lényege a feladatmegoldó képesség, nem tud sikert elérni. Ez azonban megfordítva is igaz. A nagyon okos ember nem képes az ötleteit megvalósítani kapcsolatteremtési képesség nélkül, mert ma már a sikerhez társak kellenek.
- Az EQ-val kapcsolatos "jó hír" az - állítja Goleman -, hogy szemben az értelmi intelligenciával, tanult és nem örökölt képesség, tehát fejleszthető. Ennek azonban ellentmondani látszik például a "gumicukorteszt". A hatvanas évek végén négyéves gyerekeknél vizsgálták, hogy milyen önuralomra képesek. Azok a kicsik, akik "kibírták", hogy az eléjük rakott cukrot ne egyék meg a nevelőjük viszszatértéig, kaptak még egyet. Későbbi életük során az iskolai, de a munkahelyi teljesítményük között is éles volt a különbség, aszerint, hogy ellenálltak-e a kísértésnek vagy sem.
- Már a csecsemők viselkedésében is jelentős eltérések figyelhetők meg. Az egészséges gyerekek fejlődését azonban alapjában az határozza meg, hogy miként bánnak velük. Az egyéves bántalmazott baba, ha sírást hall, megmerevedik, és látható pánikban várja, mi történik. A kiegyensúlyozott körülmények között élő baba odamászik a síró társához, és megpróbálja vigasztalni. A kétéveseknél a veréssel "nevelt" kicsi már maga is ütésekkel próbálja elhallgattatni síró társát. A szociális viselkedés jó része tehát nem örökölt, hanem tanult magatartás. És éppen tanult volta miatt idősebb korban változtatható, bár ez - tegyük hozzá - nem könnyű. Előfordul, hogy az ember csak felnőttként ismeri meg önmagát, hogy csak akkor jut el az önbecsüléshez, amikor már teljesítmény van mögötte, hogy csak akkor válik képessé a kapcsolatteremtésre, amikor egy "barátságos" munkahelyen ezt biztonságosan kipróbálhatta. Egyébként az értelmi intelligencia is fejleszthető, bár valóban behatároltabban. De gondoljunk csak a Polgár családra. Az édesapának sikerült azt az előfeltevését bizonyítania a lányai révén, hogy a nők képesek éppen olyan színvonalon sakkozni, mint a férfiak.
- Az ambíció, a motiváció azonban tönkre is tehet embereket. A Virágot Algernonnak című könyv szellemi fogyatékos főhőse annyira vágyott a befogadásra, amihez reményei szerint a megokosodáson keresztül vezetett volna az út, hogy ezért minden kockázatot vállalt.
- Az érzelmi intelligencia gondolata nem arról szól, hogy valakinek mindenképpen fejlődnie kell valahova. Goleman azt mondja, ismerjük meg az igazi énünket, hogy vágyaink a saját vágyaink legyenek, törekvéseink a saját törekvéseink, és nem a szüleinkéi vagy a környezetünkéi. Az érzelmi kompetenciák első nagy csoportja az egyéni, a személyes kompetencia, amelynek fontos része az önmegismerés, az önértékelés és önkontroll képessége.
- Felmérések szerint 1918 óta az IQ nemzedékről nemzedékre nőtt, míg az EQ csökkent. Van erre magyarázat?
- Kétségtelen, hogy ha negyven évvel ezelőtt azokat a normákat használták volna a gondolkodóképesség mérésére, amelyeket ma, akkor nagyszüleink háromnegyedét kisegítő iskolába kellett volna küldeni. Rengeteg feltételezés van azzal kapcsolatban, hogy miért nő folyamatosan a fiatalabbak IQ-tesztben nyújtott teljesítménye, igazán meggyőző magyarázatot viszont még senkinek sem sikerült találnia. Az EQ csökkenéséről is vannak feltételezések, ennek mérése azonban még gyerekcipőben jár. Utalnak viszont jelek arra, hogy az önszabályozás képessége a korábbihoz képest gyengébbé vált. Az emberek nem nagyon figyelnek arra, amit a másik mond, s arra sem, hogy viselkedésük milyen hatást vált ki. Ha körülnézünk a politikai életben, a munkahelyeken vagy akár az utcán, beláthatjuk, hogy nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy növekedjen az öntudatos, de civilizált fiatal emberek száma. Az iskolának lenne ebben nagy szerepe. Itt a kapcsolatok kezelését, konfliktusok feloldását egyáltalán nem tanítják, pedig ez fontosabb, mint a lexikális tudás közvetítése, sőt talán a gondolkozóképesség fejlesztésénél is előbbre való. A személyiséget fejleszteni azonban csak fejlett személyiségek tudják, és ez lenne a tanárképző intézmények legfontosabb feladata.
- Hogyan fejleszthető az EQ?
- Nem kell hozzá feltétlenül szakember. Amatőr módon is fejleszthető, például olyan egyszerű módszerekkel, hogy meghallgatom a másikat, és beleélem magam a helyzetébe. És ennek eredménye a szülő, a tanár vagy a vállalatvezető számára hamar visszaköszön a teljesítményekben. Többet várhatok a gyerekemtől felnőttkorban, ha kezdettől társként kezelem, megbecsülöm és értékelem, amikor szociálisan éretten viselkedik. Ha a tanár kezdeményezi azt, hogy a gyerekek odafigyeljenek egymásra, és fejleszti a kezdeményezőkészségüket, ezzel inkább segíti a felnőtt személyiség kialakulását, mint azzal, amikor szó szerint visszaköveteli, amit az előző órán mondott. Vállalatvezetőként pedig jó tudatában lenni annak, hogy a technológia egyre inkább általánossá válik, az alkalmazottak közötti különbségek döntik el a versenyt. A vállalat eredményes működése szempontjából döntő, hogy az őszinteséget értékelik-e vagy büntetik, hogy több ember teljesítményét elismerik-e csapatmunkaként, vagy egy ember teljesítményeként jutalmazzák-e. Tréningekkel is fejleszthető az EQ, de vigyázni kell arra, hogy ne egyetlen vékonyka "szeletét" válasszák ki a személyiségnek, és csupán annak a fejlesztésére törekedjenek. Ez zsákutca, az ember összefüggő egész, sokféle képességnek és viselkedésformának az összjátéka.
- Sokszor, sok helyen említik a megfelelő önértékelést, az önbizalmat. Az elmúlt évtizedekben - mondjuk úgy, hogy a szocializmusban - felnőtt nemzedékek viszont mást sem hallottak, hogy "légy szerény", szívem, és az önbizalom is inkább visszatetsző, semmint dicsérendő tulajdonság volt. Mi az esélyük ma ezeknek a korosztályoknak?
- Az EQ is kultúrafüggő, mást jelent Magyarországon és mást Japánban. Az amerikai számára az érvényesülni tudást, a rámenősséget jelenti, az európainak inkább a csapatmunkát. A kiemelkedő vezetőket viszont az jellemzi, hogy alkalmazkodni tudnak a különböző kultúrákhoz. Látnivaló: az elmúlt évek szocializációja és a mai követelmények nemcsak nálunk térnek el. A globalizálódással egyre fontosabb az alkalmazkodóképesség. Egy magyar vezetőnek meg kell találnia a helyét egy amerikai vagy egy japán cégnél is, és fordítva. Személyiségértékelő tesztünket mi is úgy alakítottuk át pár éve, hogy belekerült az adaptivitás. Ez nem azt jelenti, hogy annak, aki sztárrá akar válni, el kell veszítenie a személyiségét. Tudatában kell azonban lennie, ha hatni akar másokra, akkor meg kell találnia velük a közös hangot.
- Goleman számtalan esettanulmányából kiderül, hogy az iskolai teljesítménynek nincs sok közük a későbbi sikeres életúthoz. Ugyanakkor elhelyezkedéskor, egy jó munkahely megtalálásakor döntő szerepe van a végzettségnek.
- Az iskolai kiválóság nem jelzi előre az életutat, ám "jegyet ad a vonatra". Az iskola nem készít fel az életre, így az érdemjegyek arról már valóban nem adnak eligazítást, hogy az évtizedek során ki válik ki a többiek közül. Az, hogy az ügyvédek vagy orvosok közül kiből lesz sztár, már nem annyira az intelligenciától, mint inkább a kapcsolatépítési képességtől függ. Ám elengedhetetlen feltétel a diploma megléte ahhoz, hogy valaki orvos vagy ügyvéd legyen.
- Az emberek jó részének célja az, hogy sztár legyen, kiváljon a tömegből, odafigyeljenek rá. Néha párpercnyi sztárságért egész őrült dolgokat képesek csinálni, mondjuk, napokat eltölteni egytucatnyian egy kicsi kocsiban. Meddig tart az így szerzett boldogság?
- A sztárság és a boldogság közé félve tennék egyenlőségjelet. A boldogsághoz szerencsére nemcsak a sztárpozíción keresztül vezet az út, mert ha így lenne, az emberek nagy része elesne a boldogság lehetőségétől. Hiszen sztárból kevés van. Sőt mintha éppen az ellenkezője lenne az igaz. A sztár éppen azért, mert kitűnik a tömegből, egyedül van. A normális emberi kapcsolatok viszont egyenrangúak, hasonló színvonalon lévők között jönnek létre. Emiatt a sztároknak az emberekhez fűződő kapcsolatai kicsit torzulnak. Nem azt mondom, hogy a sztárok lelki beteg emberek. De nagyon kell vigyázniuk arra, hogy ne váljanak azzá. Tehát egy sztárrá váló politikai vezetőnél nagy a veszélye annak, hogy elveszíti a kapcsolatát a valósággal. És ez óhatatlanul a boldogtalansághoz vezető út, mert egyszer szembesülnie kell a realitással. Ha a boldogság és a kiválóság kapcsolatát nézzük, én ezt inkább úgy közelítem meg: a boldogsághoz az visz közelebb, ha kiválóan vagyok képes azt csinálni, amivel foglalkozom.
- A hatékony teljesítményhez nagyban hozzájárul a megértő és egymást segítő munkahelyi légkör, amelyben az emberek biztonságban érzik magukat. Ez inkább az európai kultúrának felel meg, mint a versenyszellemű észak-amerikainak. A gazdasági eredmény alapján viszont az USA jóval jobb teljesítményt nyújt, mint a nagy versenytárs, az Európai Unió.
- Ha a hatékonyságot az előállított termékek mennyiségén vagy értékén mérjük, akkor valóban az amerikai társadalom a leghatékonyabb. De ez attól is függ, hogy milyen időtávban gondolkozunk. Én úgy gondolom, ha az amerikai fejlődés így folytatódik, ha egyre jobban kizsákmányolja a véges tartalékkal rendelkező földet és embereket, tönkreteszi a világot. A tipikus amerikai üzletember 40-50 éves korában nyugdíjba megy, addigra kiég. Mit csinál majd az elkövetkező 30-40 évben? Az emberi életet, boldogságot, hatékonyságot ma már 80-90 évre kell tervezni, nem szabadna kiégni ebben az üstökösszerű lobogásban 20-30 év alatt. Az atomerőműnél a kiégett fűtőelemek elhelyezésének árát is bele kell számolni a költségekbe. Így az emberi költségeknél azt is figyelembe kell venni, hogy mekkora árat fizettetek magammal, a családommal ezért a fajta sikerért. Nem azt akarom mondani, hogy nem érdemes karrierre törekedni. Mindössze arról van szó, hogy minél hosszabb távra gondolkozva hozzuk meg a "megéri-e, hatékony-e" típusú döntéseket. Évtizedek távlatában szemlélve pedig korántsem vagyok biztos abban, hogy az önkizsákmányoló típusú fejlődés hatékonyabb, mint az önfejlesztő.
KLEIN SÁNDOR
1966-ban végzett az ELTE Természettudományi Karán matematikatanári és pszichológusi szakán. A pszichológiatudomány kandidátusa címet 1985-ben, a pszichológiatudomány doktora címet 1995-ben szerezte meg. Egyetemi tanár, 1988 óta a Janus Pannonius Tudományegyetemen oktat, jelenleg a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének humán menedzsertanszékén, valamint tanít a Debreceni Egyetem pszichológia tanszékén. Számos pszichológiai, oktatási és vezetéstudományi szakkönyv szerzője. 1966 óta folyamatosan végez vállalatok részére munkapszichológiai, vezetés- és szervezetpszichológiai jellegű tanácsadást, 1992 óta elsősorban a saját maga által kidolgozott - SHL - módszereivel.
Forrás: shl.hu
