Gyermekeinknek már jórészt az élet természetes velejárója a lehetőségek állandó változása, a kockázat és a verseny.
Nemzedékeknek kell ma szembesülniük azzal, hogy az életünkben már alig van biztos pont. Nemcsak a munka nélkül maradtakról van szó: azokról is, akik fölött ott lóg a Damoklesz kardja.
Miből élek meg holnap? Képes leszek-e — talán már túl az ötvenen — váltani? Mai munkahelyemen megfelelek-e a változó, növekvő követelményeknek? Helytállok-e az élesedő versenyben?
Százezrek szorongató kérdései ezek. Azoké, akik számára évtizedekig természetes volt, hogy csak tisztességesen kell dolgozni, s biztos, egészen a nyugdíjas napokig, kiszámítható a jövő.
Emberi alkat, adottság és a lehetséges „menekülési útvonalak” kérdése, hogy valaki miként viseli e lelki teherpróbát. Egyre többen vannak, akik emiatt segítségre szorulnak. Már orvosi értelemben is… Pedig mindaz, amit az orvos, a pszihológus vagy a családgondozó tehet csak tüneti kezelés. Esetleg mentőkötél, amely visszahúz a súlyos depresszió vagy az alkoholizmus örvényéből.
Megoldást — bármilyen nehéz is -csak a megváltozott világhoz való alkalmazkodás hozhat. Meg kell tanulni kockáztatni és elviselni az esetleges kudarcot, félelem nélkül szembenézni a váltás kényszerével, a bizonytalannal.
Mindebből leckét vehetünk saját gyerekeinktől. Ők kisiskolás koruktól megérzik, majd megtanulják, hogy a pályaválasztás vagy a nehezen megtalált első munkahely nem egy életre szól. Eleve igyekeznek többféle szakmára, képzettségre szert tenni, így gyűjtve munkaerő-piaci esélytőkét. Nekik már jórészt az élet természetes velejárója a lehetőségek állandó változása, a kockázat és a verseny. Sokukban egyenesen kifejlődik a képesség, hogy a jég hátán is megéljenek. Számukra olykor már a saját jövőjük alakulásánál csak az a nyomasztóbb gond: Mi lesz apuval?
Forrás: noi.virtus.hu
